Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Life in panellakás

2020. június 16. - Vadalmamegmondja

"Az író tud írni. A nagy író tud nem írni, amikor nem tud írni."
Ezzel az idézettel köszöntök ma minden kedves olvasómat!

Nem írok mostanság túl sokat. Ami szomorú, mert relatíve sok időm lenne rá, legalábbis annál több, mint mikor még dolgoztam. Az oka nem más ennek, minthogy nem alszom. De szinte semmit. Hogy mi az oka ennek? Nem, nem a kislányom. Ő, köszöni szépen, ha csend van, végig alussza az egész éjszakát.
Nem, nem ő az oka. Az oka a kedves lakóközösség a házunkban.

Egyik kedves ismerősöm, aki szintén itt lakik, kezdte el a privát Facebook idővonalára irkálni ezeket a történeteket (bár ő más emberekről, hiszen nem a mi emeletünkön lakik), úgyhogy innen is köszönöm neki, hogy ihletet adott vele ennek a bejegyzésnek a megírásához. Hesteg lájf in panellakás. Jó olvasást mindenkinek!

Life in panellakás

Reggel  5.30. Felkeltem. Már megint. Pedig most nem kell szoptatni. Legalábbis nem kellett volna, ha nem keltik fel a babát a szomszédok...
5.30-kor ugyanis megint zajongás van. A fölöttünk lakó néni, akiről korábban már olvashattatok, beengedte magához a szomszédját, aki egy órán át fapapucsban rohangál a parkettán a fejünk felett oda-vissza. Oda-vissza. Oda-vissza. (Legalább addig sem áztat el minket a vénasszony, amíg van vele valaki...)
Az átlósan fölöttünk lakó nő húzza,vonja a székeit, mintha kötelező lenne.

5.40. Elkezdenek beszélgetni. Vagyis üvöltözni. Ugyanis siket a nyanya. De hallókészüléket nem hord, mert a család sokallja a pénzt az elemekre bele. (Igen, a készülék megvan, de elemet nem vesznek bele. És nekünk sem hagyták, hogy saját költségen vegyünk.) A folyosókon megkezdődik a rácsok bebaszkódása, felkeltve ezzel a komplett lakóközösséget.
Az átlósan fölöttünk lakó nő húzza,vonja a székeit, mintha kötelező lenne.

6.00. Elkezdődnek a munkálatok a lakásunk alatt. Markoló, bobcat, teherautók zaja. Tulajdonképpen fél éve egy kupac homokot tesznek át egyik helyről a másikra, miközben a talajvizet a komplett környékről kiszivattyúzzák, had száradjon ki az a maradék kis zöld is, amit még meghagytak. A fejünk felett bekapcsol a ház szellőző rendszere, ami csapágyas, így olyan hangosan zúg, hogy hiába van bedugva a fülünk füldugóval, ugyanúgy hallható.
Az átlósan fölöttünk lakó nő húzza,vonja a székeit, mintha kötelező lenne.

6.30. A két átlósan fölöttünk lakó az erkélyükről kiabál át egymásnak, megbeszélvén, hogy naptejet kellett vásárolniuk, hogy honnan fúj a szél, és hogy festik a lakásukat (egyébként kb 3 éve).
Az átlósan fölöttünk lakó nő húzza,vonja a székeit, mintha kötelező lenne.

6.40. A traccsparti után elkezdődik a felújítás: fúrás, kalapálás, amibe a komplett lakásunk beleremeg. (Nem mintha a házirend szerint nem nyolctól lehetne felújítani..) Kislányomat eddig a pontig nagyjából hatodszorra keltik fel (nyilvánvalóan szoptatni kell minden ilyen esetnél, de az úgysem fontos, hogy én négy óránál többet aludhassak egyhuzamban). Bár kérdés, hogy mi az, amit egy panellakásban három éven át kell felújítani, napi rendszerességgel. Hétvégén, ünnepnapon, mindig.
Az átlósan fölöttünk lakó nő húzza,vonja a székeit, mintha kötelező lenne.

7.00. Elcsendesül a ház. Mindenki kipiheni a reggeli mókolás fáradalmait. Ha ne adj Isten kiszellőztetnénk egy kicsit a 6-8 szoptatás után, lehetetlen, mert a szomszéd már tolja a gyerekszoba ablaka alatt a blázt.
Az átlósan fölöttünk lakó nő húzza,vonja a székeit, mintha kötelező lenne.

8.00. Az átlósan felettünk lakó sittes fejű hapsinak megjönnek az unokái. Ráccsapkodás, üvöltözés, a két nyomorult lelkű gyerek kint vonít a folyosón, mert nem viszik be őket.
Megérkeznek az első csövesek a kinti kukákhoz, amit a lehető legnagyobb zajjal túrnak át, lehetőleg minél több szemetet szanaszét dobálva ezzel.
Az átlósan fölöttünk lakó nő húzza,vonja a székeit, mintha kötelező lenne.

8.30. Folytatódik a felújítás, de csak annyira, hogy mikor épp visszaaludnál, ismét felkelj.
Az átlósan fölöttünk lakó nő húzza,vonja a székeit, mintha kötelező lenne.

9.00. Mindenki elcsendesedik, amikor már úgyis mindegy, hiszen kelsz, és kezded a napot. Innentől úgyis mindegy.
Az átlósan fölöttünk lakó nő húzza,vonja a székeit, mintha kötelező lenne.

10.00. Ha mázlim van, alhatok fél órát. De általában folytatódnak lent a munkálatok, a melósok üvöltenek, csapkodnak, rally versenyt tartanak a munkagépekkel.
Az átlósan fölöttünk lakó nő húzza,vonja a székeit, mintha kötelező lenne.

11.00. Újból belevernek néhányat a falba. A sittes fejű unokái szedik szét a lakást olyan szinten, hogy bár nincs közös falunk velük, konkrétan az általunk hallgatott zenét túlharsogják. (El tudom képzelni, mit élhet át az alattuk lakó... A mellettük lakónak úgyis mindegy, hiszen siket...)
Az átlósan fölöttünk lakó nő húzza,vonja a székeit, mintha kötelező lenne.

12.00. Indul újból a fúrás. Nagyjából egyig.
Az átlósan fölöttünk lakó nő húzza,vonja a székeit, mintha kötelező lenne.

13.00 Mindenki elmegy délutáni pihenőre (kislányom ilyenkor a legaktívabb).
Az átlósan fölöttünk lakó nő húzza,vonja a székeit, mintha kötelező lenne.

16.00 A melósok lent az egész napos semmittevés után gyorsan nekilátnak még zajongani, ordibálni. Az unokák az emeleten felélénkültek, ismét verik szét a lakást. A másik emeleten lakó gyorsan bever még pár szöget.
Az átlósan fölöttünk lakó nő húzza,vonja a székeit, mintha kötelező lenne.

18.00 Végre nyugi van. „Leülök egy könyvvel, kicsit lazítok.” És akkor a mellettünk lakó szintén siket, nyugger házaspár nekiáll bömböltetni a tévéjét.  A csövik újult erővel zajonganak a szemetessel lent. Megérkeznek a mikrobuszos „fiatalemberek”, akik nekiállnak autót szerelni, miközben zenét bömböltetnek, üvöltöznek, szemetelnek, bagóznak, mindezt természetesen egy játszótér mellett.
Az átlósan fölöttünk lakó nő húzza,vonja a székeit, mintha kötelező lenne.

 20.00 Elkezdem a babafürdetést. Végre kicsi csend van, de úgyis tudom, hogy mire leteszem aludni, addigra megint valaki nekiáll zajongani.

 21.00 Letettem a babát aludni.
 Az átlósan fölöttünk lakó nő húzza,vonja a székeit, mintha kötelező lenne.

 22.00 A felettünk lakó vénasszony üvöltözik. Mivel egyedül lakik, nem nagyon értem, kivel és miért.
Az átlósan fölöttünk lakó nő húzza,vonja a székeit, mintha kötelező lenne.

 0.00 Feküdnénk aludni. Végre elhalkul mindenki, kivéve az átlósan fölöttünk lakó nő, aki még mindig húzza,vonja a székeit, mintha kötelező lenne.

 1.00 Az átlósan fölöttünk lakó nő húzza,vonja a székeit, mintha kötelező lenne.

 2.00 Az átlósan fölöttünk lakó nő húzza,vonja a székeit, mintha kötelező lenne.

 3.00 Kezdődik a rácsok csapkodása.
Az átlósan fölöttünk lakó nő húzza,vonja a székeit, mintha kötelező lenne.

 Ez volt a mai napom. Igazából ez minden napom. Nem alszom. Nem alszunk. Nem pihenünk. Mert az itt lakók valami elb@aszott oknál fogva sportot űznek abból, hogy ne hagyjanak minket aludni. Persze, szívemre teszem a kezem, nekünk is van egy kislányunk, aki fogzik, és emiatt sokat sír. Na de akkor is....

 Úgyhogy picit részletesebben bemutatnám a szomszédaink, ezzel együtt a panelprolik alapfajtáit:

 -Az átlósan felettünk lakó nő: állítólag van férje, bár én még nem nagyon láttam őt. Szerintem kiköti egy székhez, és jutalomfalatokat oszt neki, ha jól viselkedik. Ez a nő napi 22 órákat képes bútort tologatni, természetesen anélkül, hogy azok lábán lenne filc. Az unokái gyakran itt vannak, ők még többet húzkodják a bútorokat, plusz úgy üvöltenek, hogy, bár közös falunk nincs velük, simán érteni lehet mindent, amit egymás között... hát mondjuk beszélnek.

Szilveszterkor majdnem kilőtték az ablakunk, ugyanis az erkélyükről dobáltak le petárdákat. Én épp akkor nyitottam ki az ablakot 8 hónapos terhesen, nagyszerű élmény volt, nagyjából kétszázas lehetett a pulzusom utána.

 -A felettünk lakó vénasszony: 100 éves lehet, szellemileg már rég leépült, fizikailag annál jobb állapotban van. Nem tudom miket, de dobál felettünk úgy, hogy belereng az egész lakás. Fél évente áztat el minket, nem többször. Röpke 100-200 liter vízzel. Folyamatosan üvölt, nem tudom, kivel... (Róla már meséltem  itt.)

 -Az átlósan felettünk lakó férfi: arcra nagyjából 20 évet adnék neki, szerintem lehet, már túl is van pár év sitten. Hű, gyerekek! Az igazi masszív alkoholista munkásember, az a tipik „negyvenes”, aki miatt a lányok leszbikusok lesznek, ha addig a pontig nem lettek volna, hogy őt lássák. Na, neki is az unokái szoktak őrjöngeni (heti 6 nap, bár tudnám, mikor mennek óvodába vagy iskolába...). Ő az, aki állandóan kalapál, mókol valamit, felújít, az erkélyén flexel, és a folyosón éli a mindennapjait. Egyébként ő, és a komplett felettünk lakó emelet folyton kint bassza a rezet a folyosón, őrjöngve, üvöltözve, mert nyugdíjasok, és ráérnek. És az a legnagyobb problémájuk, hogy mi egyszer azóta, hogy itt lakunk, felújíttattunk...

 -A mellettünk lakó bagós paraszt az, aki azért, hogy a saját unokáit ne füstölje össze, inkább a mi gyerekünkhöz tolja be a füstöt. Ugyanis napi 20 órákat végig tud dohányozni. Nem túlzok. Sok levegőt ebből kifolyólag nem tudunk beengedni. Ugye, ha neki van erkélye, az feljogosítja arra, hogy kifüstöljön másokat a saját lakásukból. Volt, hogy egy napon belül negyvenig számoltuk a cigijeit, aztán feladtuk a számolást. Jó, nem akarom játszani az álszentet, én is dohányoztam a baba előtt. De eszembe nem jutott volna odafüstölni más lakásába, pláne nem olyan helyre, ahol pici gyerek van... Sőt, ahol albérletben laktam egyszer, tilos is volt erkélyen dohányozni. Mindenki lejárt egészen egyszerűen a kijelölt helyre. Szerintem jó is volt, tudtunk kicsit beszélgetni egymással. Bár persze a beszélgetéshez normális emberek kellenek... Persze, ez nem Budapesten történt.

 -A másik szomszédaink simán siketek. Folyton üvöltenek, és üvölt a tévéjük. Egyébként egy relatíve normális idős házaspár, akiknek a férjemnél idősebb lánya még velük lakik. És a liftig kikísérik a szülei, ha megy valahova.

 -Az alattunk lakóból sokat nem tapasztalunk, viszont vélhetően klimaxol, ugyanis télen elzárja a fűtését, aminek következtében az egész padlónk jéghideg.

20170321184403-panel_lak-s.jpg

Forrás: https://ertekbecslonet.iwk.hu/tudni-valok-a-panel-lakasrol/

 Ennyit a panelproliságról, illetve arról, hogy miért is nem tudunk pihenni, és normálisan szellőztetni a saját lakásunkban. Ha vannak hasonló történeteitek, szívesen olvasnám őket kommentben.

Trianon 100. évfordulójára

Kedves Olvasóim!

Valószínűleg nem ilyen jellegű bejegyzéseket szokhattatok meg tőlem, de úgy érzem, mindenképpen írnom kell pár sort a témában.
Történelmi háttérről nem írok. Millió olyan oldal van, ami ezzel foglalkozik, ezt boncolgatja, én pedig „csak” egy anyuka vagyok. Ha gondoljátok, nézzetek utána, mindenkinek ajánlom, akinek esetleg hiányossága van ilyen tekintetben (ne aggódjatok, én is megtettem ).

Ma egy picit álljatok meg. Egy picit gondoljatok azokra a honfitársainkra, akik igazságtalan módon a mai határokon kívül maradtak. Gondoljatok azokra a magyarokra, akiknek meg kellett élniük Trianont. Akiknek ez nem csak egy dátum volt, hanem életük tragédiája. Emlékezzünk meg róluk tisztelettel, és csöndesedjünk el erre a pár percre!

El kell mondjam nektek, igaz az, hogy a gyász összehozza az embereket, mert ilyenkor én is rádöbbenek, mennyire szeretem azokat a honfitársaimat, akik nem rombolják, hanem építik  országunk: a munkásokat, az időseket, akik a tudásukat továbbadják a fiatalságnak, anyuka társaimat, akikkel a jövő nemzedékét neveljük, a diákokat, akik tanulnak azért, hogy a jövőben tudják majd jobbá tenni Magyarországot, és a gyerekeket, akikért felkelünk, akikért megéri nap, mint nap küzdeni, és akik boldoggá tesznek minket.
Voltaképpen szeretem ezt a z országot. Jelen pillanatban sok rossz dolog történik napi szinten, de valami mégis itt tart, ide húz. Alföldi gyerek vagyok, és bárhová sodor az élet, bárhol kötök is ki, ezt sosem felejtem el, és sosem tudom levetkőzni magamról. És nem is akarom.

000.jpg

(Forrás:https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/2020/06/04/trianon_mitosza)

Két idézettel búcsúznék tőletek,nemsokára jövök az új bejegyzéssel, addig is minden jót nektek, határon innen vagy túl. Ne feledjétek, bárhol is legyetek, a testvéreim vagytok!

„Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel,
Ha eljő az idő - a magyar talpra kel,
Ha eljő az idő - erős lesz a karunk,
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!”
(József Attila)

„Ezer év sem törli majd el... amit száz nem tudott! Szemben bármilyen veszéllyel, a mi népünk, nem futott! Az igazság egyszer eljő... ha mi méltóak leszünk. Mert annyiszor kelünk fel... ahányszor... elveszünk.”
(Kőházy Ferenc (FankaDeli) és Nyerges Attila)

Császármetszés - fogadd el!?

Mi érhet egy nőt császár során?

Sziasztok!
Bár előbb a terhességemről szerettem volna írni, a mai nap úgy döntöttem, előtte foglalkozom kicsit
magával a császármetszéssel. (És itt már le is lőttem a történet végét, igen, császárom volt! De higgyétek el, lesz még mit mesélnem azzal kapcsolatban is...)

A blog facebook oldalát továbbra is itt éritek el: https://m.facebook.com/Vadalmamegmondja/ .
Az instagram profilját itt: www.instagram.com/vadalmablog/ .
E-mailt a vadalmablog@gmail.com címre tudtok küldeni.

Császármetszés - fogadd el!?

 

Császármetszés. Minden olyan nő számára jelent valamit ez a szó, aki már szült, szülni fog, vagy szeretne szülni. Van, aki direkt császárt kér, és van, aki retteg attól, hogy arra kerül  sor. Nos, én az utóbbihoz tartoztam.

Alapvetően nagyon szerettem volna természetes úton szülni. Többek között azért is, mert az a „természetes” folyamata a baba világrajövetelének. De nem ez volt a fő oka. Szerettem volna átélni egy „szülésélményt”. Át akartam élni a szülés minden szakaszát, a vajúdástól a gátvarrásig. Szerettem volna aranyórázni, és nézni, ahogy a férjem büszkén elvágja a köldökzsinórt. Hú. Utólag belegondolva, jó kis hollywoodi ábrándnak tűnik, főleg azok után, amik valójában történtek velem.

Ugyanis a terveim helyett egyik pillanatról a másikra a szülőszobából a műtőasztalon találtam magam. Egy hideg, rideg, maszkos műtőorvosokkal teli műtőben. És én akkor azt éreztem, hogy csődöt mondtam, mint nő, mint anya, mint kismama, mint feleség. Hiszen így a férjem nem lehetett ott a kislányunk első perceiben. Nem vághatta el a köldökzsinórt. És nem foghatta a kezem, amire, kiváltképp, hogy műteni kellett, hatalmas szükségem lett volna.

Kimaradt az aranyóra. Kimaradt a szoptatás. Kimaradt, hogy egyáltalán hozzá érhessek a kislányhoz. Egyből elvitték, és legközelebb több, mint 12 órával később kaptam meg. Odatolták, hogy tessék. Semmi instrukció, semmi tanács. Hajrá, csináld!
Első gyerekes anyuka vagyok. Soha életemben nem volt baba a kezemben. De még a közelemben sem.
(A legkisebb gyermek, akivel valaha találkoztam, akkor volt kb 8 hónapos.)
 Azt sem tudtam, mit csináljak vele. A hegem annyira fájt, hogy szegény babámat majdnem visszaejtettem, mikor megéreztem, milyen súlya van (közel 4 kilóval született).

Vagány csaj vagyok. Túl vagyok 3 műtéten a császár mellett. Nem gyenge műtéteken. De azért nem meglepő módon megviselte a szervezetemet. Mindennek ellenére az ápolók úgy rángattak idegbeteg módjára jobbra-balra, mint egy rongybabát, és folyamatosan bosszankodtak, hogy mennyire nyápic  vagyok. Hát tanúsíthatom, a szobában a többi anyuka is mind császáros volt, hát nem kicsivel viselték nehezebben, mint én! Még azért is le lettem baszva, hogy a férjem a sporttáskámat az ágyam mellé egy székre tette, hogy ne keljen hajolgatnom és emelgetnem. Szóltak is, hogy vegyem le onnan. Na persze! Majd még azt a 15 kilót emelgetem műtét után 1 nappal...

Nem sokkal ezután beszéltem egy ismerősömmel, aki kérdezte, hogy hogy ment a szülésem, mire a következőt válaszoltam:

„császármetszéssel szültem”.

27602707_2117439_6a8927233b0796b30983a1a00f77a334_wm.jpg

Forrás: https://divany.hu/szuloseg/2019/05/08/csaszarmetszes-szules/


Ismerősöm kiakadt, hogy miért mondok ilyet, hiszen a császármetszés nem szülés. (Azóta nem beszélünk.)
Nos, én azt hiszem, hogy ha valaki császármetszéssel jön a világra, ő is „születik”, és nem „metsződik”, továbbá  nem azt fogják a papírjaira sem írni, hogy „császármetszés időpontja”. Miért is lenne egy nő ettől kevesebb? Arról, hogy valakinek faros a babája, a köldökzsinór a babára tekeredik, nem tágul ki eléggé, vagy ne adj Isten valamilyen egészségügyi problémája van, ő már nem is jó anyuka? Vagy ezekről ő tehet? Nem elég a maga baja, még belé is kell kötni emiatt?

Nem szültem természetesen, így nem tudom, milyen. Császárom viszont volt. Azt tudom, milyen: kemény. Nem kell belehalni. Nem kell belerokkanni. De nem egyszerű... És nem egyszerű elfogadni a tényt, ha valaki nem így tervezte a szülését.

De a leggázabb, amikor az orrom alá dörgölik, hogy

„Örülj neki, hogy él a gyereked, és egészséges!”

Mert amúgy, ha nem mondják, eszembe sem jut. Sőt, amúgy azt akartam volna, hogy haljon meg! Igen, egészséges. Halleluja! Örülünk neki, ez egy szuper dolog, és nyilvánvalóan, miután megtudtam, milyen komplikációk léptek fel vajúdás közben, eszembe sem jutott volna megkérdőjelezni az orvos döntését. És tulajdonképpen az, hogy a hasamon vagy... lent jött-e ki a baba, szinte mindegy is valóban. De amikkel járt ez az egész... Megfosztva mindentől, ami egy anyának ilyenkor járna... Mintha ezzel is azt akarnák a kórházak belénk sulykolni, hogy ha nem vagyunk képesek szülni, vagy komplikáció mentesen kihordani egy gyereket, akkor viseljük szépen a következményeit, és mondjuk le mindenről, ami minket megilletne a baba világra jötte után. Mintha passzióból feküdtünk volna oda, vagy mert lusták lettünk volna végigszenvedni a természetes szülést. (Na EZ az igazi diszkrimináció!)

De hiszen ez sürgősségi esetben NEM a mi döntésünk! De úgy gondolom, ha valaki saját elhatározásból dönt a császármetszés mellett, akkor is joga van ezekhez!

És nem, nem kell egy császáros anyának hallgatnia mások pampogásait! És én sem vagyok hajlandó rá. Bárkivel szívesen beszélgetek a témáról, adok tanácsokat, elmondom a véleményem, de senki nem köthet se belém, se a többi ilyen anyába!

És amit még emellett szeretek... Na az az, amikor valaki elkezdi bizonygatni, hogy:

„Attól, hogy császárral szültél, nem érsz kevesebbet!”

Oké, tök jó! Akkor ez miért téma? Ha így gondolnák, akik ezt mondják, valószínűleg nem hoznák fel csak úgy, a semmiből. Vélhetően ezzel próbálják mutatni, hogy ez a véleményük, miközben kurvára nem.

 

Hogy zavar-e a heg a hasamon? Egy kicsit sem. A műtéti hegeimre, az ezt megelőzőekre is úgy tekintek, mint egy- egy tetkóra. Mindegyiknek van története. Mindegyik hozzám tartozik. Jó helyen van a hasamon az a vágás. Az a seb sokkal kisebb, mint ami a szívemen esett a procedúra miatt.

Szóval anyucik! Akárhogy szültetek is! Ér kisírni magatokat! Ér beszélni róla másoknak! Ér nem elfogadni, hogy mi történt veletek! Ér segítséget kérni ahhoz, hogy szembenézzetek a szüléstörténetetekkel!

(Ha legközelebb terhes leszek, tuti biztos, hogy programozott császárt fogok kérni mindennek ellenére... Amennyi és amilyen komplikációkat nem vettek észre az orvosok menet közben, meg amilyen szinten szartak az egészre, nem létezik, hogy a második babám életét is veszélybe sodorjam ezek miatt a szerencsétlenek miatt. Bár sosem akartam volna programozottat. De ezek után nem fogok bízni bennük. Hiába kértem, hogy vegyenek komolyan, mert érzem, valami nem oké.... De ezt majd a szüléstörténetemben elmesélem. )

5 idegesítő embertípus a koronavírus idején

Sziasztok!
Megfogadtam, hogy nem fogok írni a koronavírusról, mert már csak a puszta gondolata is kiborított eddig. Miután a több hónapja tartó önkéntes karanténunk vége felé járunk, egy kicsit a kedvem jobb lett. Egy kicsit. (Mi a francra várnánk ennyi idő után?
)
Szóval erőt vettem magamon, és, mivel úgyis akartam hosszú idő után újra egy megmondó bejegyzést, összekötöttem a kellemeset a hasznossal.

A blog facebook oldalát továbbra is itt éritek el: https://m.facebook.com/Vadalmamegmondja/ .
Az instagram profilját itt: www.instagram.com/vadalmablog/ .
E-mailt a vadalmablog@gmail.com címre tudtok küldeni.

Jó olvasást mindenkinek! :)

5 idegesítő embertípus a koronavírus idején

 

5. A túlaggódó
Szuper dolog, ha valaki tudomásul veszi, baj van, és ennek megfelelően jár el: fertőtlenít, maszkot hord emberek között... Ezt így is kell csinálni! Viszont van egy réteg, aki annyira túl féli a koronavírust, hogy a nyílt utcára sem mer kimenni, csak nyakig védőöltözetben, és inkább házhoz rendel minden kaját. minthogy lemenjen a boltba (nem mintha a rendelt dolgokon nem lehetne vírus, vagy a futár nem adhatná át...)
Ezek az emberek valószínűleg a vírus bejövetele előtt is ilyenek voltak: nem nagyon merészkedtek emberek közé, mert magukat sokkal felsőbbrendűnek találják mindenki másnál, és még véletlenül sem piszkolnák be magukat a más emberek által kilélegzett levegővel.
Általában ezek az emberek a pánikvásárlók is, akik több kilónyi wc papírt, lisztet, stb... halmoznak fel otthon (ezekről olvashattunk nem egy cikket, bejegyzést.)
Ezek az emberek azok, akik mindenkinek osztják az észt, hogy mindenki maradjon otthon, ezt most ki kell bírni, stb... Aztán, amikor meglátogatják a rokonaikat, vagy elmennek fotózkodni a Városligetbe, arra egyből azt mondják, „Dehát az mááás...”

covidiot.pngForrás: https://www.thepoke.co.uk/2020/03/25/9-signs-you-might-be-a-covidiot/

4. A gyerekesek
Ebbe a csoportba tartozom én is. J De persze én az üdítő kivételek közé. Ezek a szülők úgy gondolják, hogy ha ők maguk felvesznek maszkot, akkor minden rendben, és nem baj, ha a gyerek összefogdos mindent, aztán a kezét a szájába veszi. Nem, ő nem kaphatja el úgysem.
A másik eset, aki annyira szarik bele, hogy inkább leviszi minden védőfelszerelés nélkül a gyereket a játszótérre annak ellenére, hogy nem lehetne, és ő maga is maszk nélkül flangál. (Ezek igazából az egyes ponthoz tartoznak már.)

3. A nyuggerek
Mint általában, most is csak saját magukra gondolnak javarészt. Elvárják, hogy vigyázzba állj miattuk, ne menj vásárolni a nekik kijelölt időben, de amikor buszra száll, letolja a maszkot az álláig, és nagyokat köhög a levegőbe- hiszen ő fontosabb mindenkinél, és nem számít az, ha ő fertőz. Bezzeg ha őt fertőzné meg valaki...
Hirtelen fontossá vált kijárniuk, és közösségi életet élniük az utcán. Maszkot a legtöbben viselnek- helytelenül. Általában vagy az állukra tolják, vagy jobb esetben simán az orrukat kihagyva teszik szájukra..

2. A csövik
Miután ők hordozzák alapvetően is a legtöbb betegséget, nem meglepő, hogy a koronavírust is nagy számban terjeszthetik. (A mi környékünkön is úgy köhögnek, mintha nem lenne holnap.) Természetesen nem tesznek semmit a vírus továbbadásának megakadályozása érdekében, de hát nem is nagyon tudnának, hiszen honnan szerezzen maszkot, ha egyszer emberi áron lehetetlen hozzájutni.
A vírus megjelenése óta még több helyet hugyáltak össze, még több helyet foglaltak el maguknak, még több dolgot fogdostak össze közterületeken. Nekik semmi és senki nem számít.

1. Aki sz@rik az egészre
Ez az embertípus nem ismer se Istent, se embert. Maszk nélkül flangál olyan helyeken is, ahol amúgy kötelező lenne a viselése, köhög a vakvilágba (valószínűleg már elkapta a vírust), nem érdekelvén, hogy te adott esetben kisbabával, vagy kisgyerekkel állsz mellette. Annyira buta, hogy fel sem fogja, mit tesz (jó esetben), vagy pedig direkt arra játszik, hogy mindenki mással kib@asszon, mert neki rossz. Általában ezek az emberek alapból igénytelenek, büdösek, hasonlóak, mint akik a BKV járatain mulatják az idejük, amiből meglepő módon meglepően sok szokott lenni. Az ilyenekre, ha rászólsz, hogy legyen kedves arrébb menni, és tartani a másfél, vagy most már két méteres távolságot, valószínűleg felháborodva üvölt majd le, hogy neki jogai vannak, és különben is semmi közöd ahhoz, ő mit csinál. Ő az, aki hülyének néz, ha betartod a szabályokat, és felveszed a maszkot azokon a helyeken, ahol amúgy kötelező. Ő az, aki a járvány előtt tuti biztos, hogy állandóan otthon verte a f@szát, de most hirtelen fontos lett, hogy bejárja a világot, végig járja az összes nyitva található üzletet, és minden rokonával és ismerősével találkozzon (természetesen maszk nélkül). Ezek az emberek keresik a kiskapukat, hogy hogyan lehetne elkövetni szabálytalanságot úgy, hogy ne bírságolják meg érte, mert azért annyira mégsem nagylegény, hogy egy több százezres büntetést kifizessen.

Amit a szakításról tudni érdemes 2. rész- Hogy éljem túl?

Sziasztok!
Elkészültem az újabb résszel. Kislányom annyira kidőlt aznap, mikor oltásra vittem, hogy több órám volt írni.
Egyik kedves olvasóm részéről felmerült az a kérdés, hogy írok-e mást a blogon kívül, amit itt és most szeretnék megválaszolni: igen. 16 éves koromban kezdtem el egy háborús-szerelmes történetet megírni. Három komplett füzet tele van vele (ugyanis nekem nem volt tabletem, laptopom vagy bármi ilyenem, amire felvihettem volna a vonaton ülve, vagy egy unalmas matekórán (juj, ezt a fiatalok ne vegyék komolyan! Igenis figyelni kell az iskolában!), így maradtak a lapok. Viszont sajnos így még digitális formában nincs meg, de ami késik...). Ezt a három füzetet be kellene gépelnem, és a történet tovább háromnegyedét megírni, mi sem egyszerűbb! Hogy ki akarom-e adni? Persze, minden vágyam! Hogy kiadom-e? Attól függ, hogy fognak a dolgaim állni. Természetesen első kézből fogtok értesülni a hírről, ha ez bekövetkezik.

A blog facebook oldalát továbbra is itt éritek el: https://m.facebook.com/Vadalmamegmondja/ .
Az instagram profilját itt: www.instagram.com/vadalmablog/ .
E-mailt a vadalmablog@gmail.com címre tudtok küldeni.

Amit a szakításról tudni érdemes 2. rész- Hogy éljem túl?

 Mondják, hogy az idő minden sebet begyógyít. Ez részben igaz. Van, amit nem fog soha. Egy szakítást jó esetben be fog. Viszont nem mindegy, mennyi idő alatt. Íme néhány gondolat és tipp, hogyan éld túl a szakítás fájdalmait:

A döntés megszületése- mikor?
Nagyban befolyásolja a szakítás utáni fájdalmakat az, hogy mikor születik meg  a döntés a fejedben. Én az a típusú ember vagyok, aki a szakításait a végsőkig húzta. Mindkét kapcsolatomban (hibásan) a döntés után még fél- egy évig húztam a dolgot. Az elsőnél ez az időszak könnyebb volt. Tinik voltunk, nem éltünk együtt, és konkrétan nagy gond nem volt a sráccal. Egész egyszerűen kihűlt a kapcsolatunk, és már nem passzoltunk egymáshoz. Szerintem minden első kapcsolat erre a sorsra van ítélve, hacsak más véget nem vet neki, úgyhogy nem meglepő dolog. Az utolsó időszakban már alig találkoztunk, alig beszéltünk. Ha mégis, általában a továbbtanulásáról, vagy a családjainkról. Egyik sem túl meghitt téma, úgy gondolom. Szóval miután meghoztam a döntést, még voltak kételyek, kérdőjelek bennem... Mi lesz a közös barátokkal, emlékekkel, az elmúlt négy év minden olyan pillanatával, amit együtt töltöttünk..? És végül eljutottam oda: mi lenne? Szakítunk, nem megöljük egymást! A szép pillanatok megmaradnak, nem vesznek el. A közös barátok (egy része) sem. Nem kell megutálnunk egymást innentől, és nem kell ignorálnunk sem egymást. Csak simán, éli mindenki tovább a maga kis életét... egyedül. Vagy másik partnerrel. És ez így van rendjén. És akkor, amikor ide eljutottam, lettem képes arra, hogy elmondjam neki, mit is érzek.
A másik kicsit komplikáltabb volt. Egyrészt részemről nagyobb volt a szerelem, mint az előzőnél, másrészt együtt is éltünk. Az együttélés mindig nehezebbé teszi. Nem tudsz gondolkozni kettőtökről tiszta fejjel, hiszen vagy dolgozol, iskolázol, vagy együtt vagytok... Nehéz ügy! Nekem is marha nehéz volt, mert mindig, mikor elszántam rá magam, hogy „na most aztán véget vetek a kapcsolatunknak!”, valószínűleg megérezte ezt, és gyorsan normálisabb lett. Néhány napra. Ugyanis ez az a fazon, akiről korábban már meséltem. Aki vert, aki megalázott, aki elszedte a pénzem. Nos, joggal kérdezheted, akkor miért maradtam vele. Egyszerű. Buta és naiv voltam. Aztán 19 évesen rájöttem, hogy nem frankó, amit művel velem, és a kapcsolatunk sem jó. Hiába szerettem (akkor még), muszáj voltam otthagyni, ha jót akartam magamnak. Akkor is, ha nagyon nehéz volt. Ebben az esetben is jóval hamarabb eldöntöttem, hogy otthagyom. Mégis eltelt rengeteg idő, mire rá tudtam venni magam.

Viszont mindkét esetben könnyebbség volt, hogy a szakítás fájdalmát már úgymond megéltem a szakítás előtt. Hiszen, habár ki nem lett mondva, a levegőben lógott, és tudható volt, valószínűleg a partnereim részéről is. Ennyi könnyebbség volt ebben. Viszont nehéz úgy valakivel együtt lenni, ha már eldöntötted, hogy nem fogsz mellette maradni. Nagyon rossz. Ha újra kezdhetném, valószínűleg nem húznám ilyen sokáig egyiket sem.

Jobb esetben, a döntés megszülése után záros határidővel megbeszéled a partnereddel. Hogy mi hozhatja el a végleges döntésed? Egészen apró dolgok is átbillenthetik a serpenyőt a másik oldalra, ha egyébként is kilóg a lóláb. Akár egy grimasz, vagy egy rosszul elsült mondat is. Nálam először konkrétan az döntötte el, hogy az akkori barátom lemondta az aznapi találkozót tanulásra hivatkozva, de én tisztában voltam vele, hogy a World of Warcraft nevű játékban fog aznap délután öt szintet fejlődni.
A másik eset a névnapomon történt. Életemben először kaptam exemtől virágot. Leb@aszta az asztalra, majd mikor megkérdeztem,  hogy kié a csokor, visszakérdezett, hogy „szerinted?”, mire föl én közöltem, hogy ha már virágot ad, azt illik a nő kezébe adni. A válasza: „Örülj neki, hogy vettem virágot, becsicskulni nem fogok mellé”.

Nos, egyik esetben sem a kizárólagos ok volt természetesen. De mindkét esetnél azt éreztem, hogy elég, betelt a pohár, nem akarom tovább elvilselni egyiket sem.

Bármelyik is igaz rád, akár egyből mondod ki a viszlátot, akár húzod, előbb-utóbb meg fog viselni. Nem kérdés.

Forrás: https://geist.hu/a-szakitas-rejtelmei-ii/

Az első hetek
A legnehezebb időszak. Megszoktál egy partnert, vele egy életet, és most hirtelen egyedül vagy. (Nem, nem vagy egyedül!)

A partnered hiányát egy bizonyos ideg nem fogja tudni más betölteni- de az egyedülléted tudod mérsékelni. Természetes, ha egyedül akarsz lenni, kibőgni magad, nézegetni vagy épp széttépni a régi képeiteket, emészteni magad, hogy hol rontottátok el... De ezzel nem fogsz előrébb jutni, sőt, előbb-utóbb bele fogsz őrülni. Ha úgy érzed, hogy van egy kis erőd (vagy elfogyott otthon a papírzsepi), mielőbb keress fel olyan embereket, akiket szeretsz. Család, barátok, régi kollégák, tanárok... A lényeg, hogy ebben az időszakban legyél sokat szeretteid között!
Én a második szakításom után egy időre a nagymamámhoz költöztem. Őszintén sokat segített, hogy együtt lehettünk napi szinten, és újra el tudtuk mélyíteni a kapcsolatunkat. Reggelente közös kávézás, cigizés, beszélgetés, reggeli... este egy közös feles. Életem egyik legjobb és legnyugisabb időszaka volt. És amikor együtt kártyáztunk, már piszkosul nem a volt kapcsolatomon kattogott az agyam, hanem azon, hogy vajon mikor lesz kanasztám.
Ugyanebben az időben elevenítettem fel a kapcsolatot egy gyerekkori barátnőmmel, aki szintén akkoriban lett újra egyedülálló. Nincs is jobb, mint egy közös kávézás mellett szidni az exeket!

Új munkahelyet választottam. Persze, ha jól érzed magad ott, ahol vagy, ne válts csak a szakításod miatt. De ha amúgy is gondolkoztál rajta, soha jobbkor! Tiszta lappal indulsz mindenhol. Ha nem akarsz eljönni, valami pici változás az életedben akkor is jót tesz, ami elvonja a figyelmed.

És a hobbik. Igen, a hobbik. Soha jobbkor nem tudnál leülni egy jó regénnyel, vagy újra elkezdeni edzeni járni. (Ezeket tettem én is.) A hobbik megnyugtatnak, elvonják a figyelmed, és nem utolsó sorban remek alkalom arra, hogy megismerj új és érdekes embereket.

És legyél elképesztően nyitott  bármire! Ha szembejön veled egy ember, aki Istenről akar veled beszélgetni, habár te mondjuk ateista vagy, ne félj szóba elegyedni vele! Legrosszabb esetben egyetértetek abba, hogy nem értetek egyet. De egy jó esély lesz arra, hogy kapcsolatot építs, vagy csak beszélgess egy jót valakivel. A mai világban ez nem megy könnyen. Használj ki minden alkalmat! (Gondolnád, hogy a legnagyobb lelki összeomlás közepén, a vonatállomáson egy huszonéves srác baconnel kínált, mert csak az volt nála? És gondolnád, hogy az a bacon nekem akkor értékesebb volt bármi másnál? Mert egy ilyen időszakban ki van éhezve az ember minden apró figyelemre és törődésre.)

Az első hónapok
Idővel minden jobb lesz, és te elkezdesz visszatérni a régi, megszokott életedhez. Halleluja! Túl vagy a krízisen, ami a legnehezebb. Innentől már csak jobb lesz! Folytasd a magaddal való foglalkozást, fedezd fel önmagad, szánj időt magadra, és szeretteidre! Próbálj ki új dolgokat, utazz el, tedd, ami boldoggá tesz téged, hiszen szabad vagy! Végre véget vetettél egy olyan kapcsolatnak, aminek véget akartál vetni. Élvezd, hogy nem kell viselned tovább- és élvezd, hogy újra van esélyed megismerkedni olyannal, aki méltó párod lesz. De nem kell siettetni! Te vagy az első, kizárólag te! Ha valaki okoskodik, hogy már túl kellene lenned, vagy hasonlók, ne vedd fel! Mindenki saját tempójában épül fel- fizikailag és érzelmileg is. Nem lehet összehasonlítani egy kapcsolatot a másikkal, ugye? Akkor egy szakítást sem lehet. Nem tudhatja senki, mi játszódik le benned. Mit érzel. Mennyire viseled nehezen.

Ismerkedni- szabad?
Hogy mikor állsz készen az ismerkedésre, az tőled függ. Feltételezhetően nem egy héttel szakítás után. De amikor jónak látod, nyugodtan kezdd el. Egy kis randizgatás biztos nem tesz rosszat. Vélhetően nem most fogod megtalálni a jövendőbelid, de nyugodtan flörtölgess, beszélgess másokkal. A lényeg itt is az, hogy legyél nyitott- sosem tudhatod, mi sül ki egy találkozóból.

Barátság extrákkal
Igen, működik. Mármint nem az exeddel- bár van, aki arra esküszik-, hanem egy jó baráttal vagy ismerőssel. Igen. Működik. Vélhetően, ha barátok vagytok, beszélgetni fogtok egymással, ami már önmagában nagy segítség lesz számodra. A többiről meg annyit, hogy most, hogy egyedül maradtál... nos, igen. Attól még nem állt le a biológia. Sokkal jobb olyan emberrel kamatyolni, akit ismersz, és akiben megbízol, mintsem vadidegenekkel. Arra azért vigyázzatok, hogy ez ne tegye tönkre a barátságotok, feltéve, hogy eddig nem feküdtetek le. A legjobb (tapasztalatból mondom), ha némi alkoholt fogyasztotok előtte, és megbeszélitek, hogy hogy is fogtok tekinteni az esetre. Egyszeri alkalomként, vagy összejöttök, amikor éppen mindketten szinglik vagytok, és kedvetek van. De ne játszatok egymás érzéseivel, és kiváltképp ne hagyd ebben a helyzetben, hogy ő játsszon a tieiddel.
Ha ügyesek vagytok, lelkileg megnyugtató lesz, és egyfajta biztonságérzetet ad, hogy még vonzó vagy, és hogy van olyan ember, aki szeret, és akiben bízhatsz.

Újra összejönni?
Természetes, ha az elején még eszedbe jut ez a gondolat néha. A legjobb, ha az első hetekben elhessegeted. Ha továbbra is fenn áll, gondolkozz el rajta. Őszintén bevallom, nem vagyok híve az „újból felmelegített levesnek”, mert szerintem sosem ugyanolyan már, mint frissen. De elfogadom, hogy lehet kivétel, sőt!

Ha úgy érzed, megtennéd, ezeket érdemes lehet átgondolni:
-Hiányzik a volt párod?
-Tudnál szerelemmel tekinteni rá azok után, hogy szétmentetek?
-Hogy viselkedett veled a szakítás után?
-Hogy élte meg a szakítást? (Másnap már kutya baja sem volt, vagy még egy évig téged siratott?)
-Elhárult a probléma, ami miatt szakítottál vele?
-Jobb lesz vele, mint egyedül?
-Biztosan nem szeretnél más partnert?
-Jó lesz a kapcsolatotok?

Ha ezeket átgondolod, jó eséllyel közelebb jutsz ahhoz, hogy eldöntsd, hogyan lenne a legideálisabb.

Ha semmiképpen nem jobb...
Ha hónapokig nem tudsz magaddal mit kezdeni, ha nagyon fáj, ha legszívesebben megszűnnél létezni... akkor gratulálok, ezek szerint vannak emberi érzéseid! Ha azonban nagyon elhúzódik a dolog, és eltart egy évnél tovább, vagy kihat az egészségedre, és mondjuk drasztikusan elkezdesz fogyni, vagy például depresszióba esel, ne félj segítséget kérni! Egy jó pszichológus vagy pszichiáter mindig nagy segítség, hogy fel tudj dolgozni néhány dolgot. Lehet, hogy a problémád sokkal mélyebbről gyökerezik, mint a szakításod.

Ha újra összefuttok
Előfordulhat, hogy akaratotok ellenére összefuttok, főleg, ha egy kerületben vagy településen laktok. Egy a fontos: ne izgasd fel magad! Ő már a múlt, mindketten élitek tovább a kis életeteket. Ha a helyzet megkívánja, köszönj neki, esetleg kérdezd meg, hogy van (ennyivel tartozol, hacsak nem bántott téged (lásd: https://vadalmamegmondja.blog.hu/2020/04/24/amit_a_szakitasrol_tudni_erdemes_1_resz_szakitsak-e )), de semmilyen interakcióba nem KELL bocsátkoznod vele, hacsak te magad nem akarsz. Ha elkezd kérdezősködni felőled, és zavar téged, add tudtára, hogy nem szeretnél beszélgetni vele.

....és túl vagyok rajta!
Ez a pont, normális esetben végül mindenkinél elérkezik. Hatalmas, felemelő érzés! Nem fogod egyből észrevenni, hanem egyszer csak azon kapod magad, hogy annyi elfoglaltságod volt, hogy egy hete eszedbe sem jutott a hülye feje. Most pedig, hogy eszedbe jutott, már nem szökik a könny a szemedbe (maximum a felismeréstől, hogy te ezzel az emberrel valóban együtt voltál). Gratulálok, megcsináltad! Túl vagy rajta, szabad vagy! Innentől pedig szabad a pálya, a leendő partnered bármikor kopogtathat az ajtódon.